Az ázsiai vasúti kapcsolatok bővülésével egyre több ország kapcsolódik a lassan már megszokott Kína-Európa expressz fuvarozási útvonalakhoz: a vietnámi árút vasúton szállítják Asztanába.
A Vietnámot és Kazahsztánt összekötő vasúti szállítási útvonalon 2023 elejétől kezdődtek meg a szállítások – tudósított büszkén a The Astana Times hírportál. Az első szerelvény Vietnámban gyártott elektronikus alkatrészekkel megrakott konténereket vitt a Kína déli részén lévő Pinghsziang városának vasútállomásáról Asztanába, Kazahsztán fővárosába.
A szerelvények a Kína-Európa expressz vasúti összeköttetést használják. Bár nem ez volt az első eset, hogy vietnámi áruk szelték át Ázsia szárazföldi részét ezen az útvonalon, a két ország közti áruszállításban 2023 hozta el vasúti szállítás áttörését. Korábban a legtöbb elektronikai alkatrész, amely Vietnámban készült, részben tengeri szállítással jutott el a közép-ázsiai országba. Ennek több hátránya is volt.
Az egyik hogy a tengeri útvonal bizonytalansága miatt nehéz volt tartani a szállítási határidőket. A másik, hogy ha minden jól is ment, akkor is 50 napig utazott az áru a két ország között. A vasúti kapcsolattal ez a felére, 25 napra rövidült.
A logMASter 2021-ben kezdte a vasúti szállítmányozást a Kína-Európa vasútvonalon. 2023 elején már heti 3 gyűjtőkonténert indítunk Hszian-ból Budapestre és hamarosan Chengdu-ból is, illetve a terveink szerint 2023 második felében Shanghaiból is rendszeres vasúti gyűjtőkonténer indításunk lesz. Magyar ügyfeleink érdeklődése a tengeri fuvardíjak csökkenése ellenére is töretlen, mert a 18-21 napos tranzitidő a magasabb fuvarköltség ellenére jelentős vonzerő. Elképzelhető, hogy társaságunk hamarosan vietnámi árut vasúton is szállítmányozhat ezen az útvonalon.
Amennyiben kínai vasúti gyűjtő szolgáltatásunk felkeltette az érdeklődését, kérjük keresse meg értékesítő kollégáinkat, örömmel közreműködünk küldeménye szállítmányozásában!
Kép forrása: The Astana Times, Xinhua News Agency