A hidrogénről évtizedek óta azt mondják, hogy küszöbön áll az áttörése a közlekedésben. Sokak véleménye szerint a hidrogén meghajtás hamarosan lehetővé teszi a kamionok dízelmotorjainak kiváltását. Mások szerint azonban a hidrogén használata annyi költséggel és bonyodalommal jár, hogy széleskörű elterjedése vitatható és bizonytalan.
Az egyik legnagyobb ígéret ezen a téren az amerikai Nikola startup vállalkozás volt, amely amellett, hogy hidrogén meghajtású teherautókat fejleszt, azt ígérte, hogy megteremti az ezek használatához szükséges hidrogéntöltő infrastruktúrát is. A cég nehéz anyagi helyzete miatt azonban várhatóan ebből egyelőre nem lesz semmi – írja helyzetértékelésében a FreightWaves szállítmányozási hírportál.
Ha a Nikola pénzügyi nehézségei miatt nem áll az élére, az súlyosan vissza fogja vetni a hidrogénalapú meghajtás terjedését – mondta Mike Ramsey, a Gartner Inc. tanácsadó cég elnökhelyettese. Persze mások átvehetik a vállalat eszközeit, szellemi tulajdonait, de a fejlesztés jelentősen le fog lassulni.
Más vállalatok is fejlesztenek hidrogén meghajtású teherautókat, de nem ez a terület van stratégiájuk középpontjában.
Némileg optimistább Amy Adams, az hidrogénből elektromos áramok előállító üzemanyagcellák alkatrészeit fejlesztő és a dízelmotorok gyártásában hatalmas tapasztalatokkal rendelkező Cummins Inc. elnökhelyettese. Szerinte a hidrogén helye garantált a közlekedésben, akár a Nikolával, akár nélküle történik meg a kamionok meghajtásának nagy átalakulása.
Lemondtak az eredeti tervekről?
A Nikola egyfajta „oldalazó mozgásba” kezdett. Formálisan nem mondott le eredeti tervéről, hogy az üzemanyagcellás meghajtású járművek (FCEV) fejlesztésének élharcosa lesz, ám valójában az akkumulátoros teherautók felé fordult. Az Arizona államban található Coolidge-ben lévő üzemében 300 Tre BEV kamionvontatót gyártott eddig.
Az első Tre FCEV-et 2023 utolsó negyedévére ígérik. A legnagyobb érdeklődést ez iránt a kamion iránt az Anheuser-Busch InBev sörgyártó óriásvállalat ígéri. Ez cég úgy tekint ezekre a teherautókra, mint az egyik fontos eszközre, amivel csökkentheti tevékenysége karbonlábnyomát.
Eközben a hidrogéntöltő hálózat kiépítése sem halad túl jól. A Nikola fix töltőpontok helyett kamionokra szerelt tartályokkal mobiltöltőket kínál. Ezek vihetik el az üzemanyagot a fuvarozók, szállítmányozók telephelyére. A cég 2026-ra 60 fix hidrogénkutat ígér.
A nyers valóság azonban az, hogy a Nikola majdnem teljesen kifutott a pénzéből.
Egy új tőzsdei részvénykibocsátási akcióban 100 millió dollárt szerzett, ám a friss pénzzel friss gondok is érkeztek. Ennek közel kétharmada ugyanis az Antara Capital tőketársaságtól jött, amely 2022-ben 200 millió dollár hitelt adott a Nikolának. Most azon huzakodnak a vállalatok, hogy az Antara mekkora befolyásánál jutnának el arra a pontra, ahol átvenné a Nikola irányítását.
További kérdés, hogy melyik autógyártó veheti át a húzó szerepet a Nikolától, ha végül csődbe menne vagy új tulajdonos venné át az irányítását, amely a hidrogénprojekt leépítéséve csökkentené a vállalat költségeit.
Az üzemanyagcellás meghajtás területén az egyik jelentkező a dél-koreai Hyundai Motor Corp. lehet. Ez a vállalat hamarosan bemutatja az amerikai piacon – azon belül leginkább Kaliforniában, ahol van némi hidrogén-infrastruktúra – Xcient kamionvontatóját. A japán Toyota már 2021-ben megígérte, hogy Kentucky államban lévő üzemében nehéz teherautóba szánt üzemanyagcellás modulokat fog gyártani.
Ezek a cégek azonban mintha a Gartner elemzőjének félelmeit igazolnák. Nem sokat kommunikálnak ugyanis arról, milyen hidrogéntöltő hálózatra számítanak FCEV járműveik kiszolgálásában.
A FirstElement Fuel Inc., amely teljesen zöld hidrogént ígérő töltőhálózatot fejleszt és 29 töltőpontja van Kaliforniában, a Hyundai Xcent járműveinek töltésével kísérletezik. A BP a Nikolával tárgyalt korábban hidrogéntöltő-hálózatok fejlesztéséről. A Nikola azt is bejelentette, hogy napi 300 tonna hidrogént fog előállítani kamionok meghajtására, ám ez is csak terv egyelőre.
Az akkumulátoralapú elektromos meghajtású járművek fejlesztése jelentős előnyben van a hidrogénalapúakkal szemen. A Nikola hosszú távon talán hidrogénes ígérete megvalósítására fordíthatja a Tre BEV-jei eladásából befolyó forrást. Egyelőre azonban a Tre BEV-ek előállítása veszteséges. Ezért naponta csak egy-két kamionvontató készül a lehetséges öt helyett.
A Nikola járműve ugyan nagyobb hatótávolságot ígér egy feltöltéssel, mint versenytársainak termékei, a hagyományos autógyártók azonban jobban értenek az autók, teherautók nagy tömegű gyártásához. A hidrogén üzemanyagként történő hasznosításával kapcsolatban egyelőre több a kérdés, mint a meggyőző tapasztalat.
Képek és videó forrása: Nikolamotor.com