Kellemetlen meglepetés érheti a Kína–Európa vasúti szállítást igénybe vevőket

A kereslet és a kínálat örök törvénye elérte a Kína és Európa közötti vasúti szállítási szolgáltatásokat is – derült ki a Railfreight.com hírportál tudósításából. A fehérorosz kormány emelte a Beloruszon áthaladó tranzitszállítmányok díját, ami a magyar szállítmányozókat és megrendelőiket is érintheti.

Átlagosan nyolc százalékkal kerül többe az áruk áthaladása a kelet-európai országon Kínából Európába. Úgy tűnik, a minszki döntéshozók ráéreztek arra, hogy az Ukrajnában dúló háború miatt a világ két távoli pontja közti északi összeköttetésben nincs alternatívája az országukat átszelő vasúti teherszállításnak.

A döntés érdekessége, hogy a monopóliumot kihasználó változtatást a monopóliumellenes és kereskedelmi minisztérium jelentette be. A tárca közleményéből kiderül, hogy az új helyzet kifejezetten a vasúti tarifákat érinti. Így a közúton közlekedő konténerek után nem kell többet fizetni.

Az is kiderült, hogy lólépésben fogják meghatározni a díjakat, ugyanis a nyolcszázalékos emelés csak egy nagyvonalú átlag. A minisztérium felsorol számos olyan körülményt, ami okot adhat a díjak egyedi meghatározására. Ezek közé tartozik a szállítmány fajtása, a vasúti kerekeken guruló áru tulajdonosának személye és a távolság, amit a szállítmány megtesz.

A nyolcszázalékos emelés tehát nem általánosan érvényes, ráadásul engedélyezték a fehérorosz vasutaknak, hogy a kormánytól függetlenül saját árengedményeket adjon, ha ezt indokoltnak látja.

Az áremelés egybeesik azzal, hogy erősödik a kereslet a Kína és Európa közti vasúti szállítás iránt. A hivatalos adatok szerint 2024 eleje óta 44 százalékkal nőtt az ázsiai országból Oroszországon át Fehéroroszországba érkező járatok száma. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a vörös-tengeri hajózás nehezebbé válása miatt sok cég választja a vasúti szállítást.

Eközben az északi irány alternatívája, a közép-ázsiai középső folyosó továbbra is drágább, például azért, mert a Kaszpi-tengeren átkelő árut kétszer át kell rakodni.

Szakértők úgy látják, hogy az emelés nyomán a valós alternatív vasúti összeköttetés hiányában a minszki kormány jól jár. Csinos profitot tehet zsebre az Európai Unió és Kína közt közlekedő vasúti járatok tranzitdíjából.


Társaságunk számára biztos kapacitás érhető el a Kínából Európába vezető vasútvonalakon az Ön árui számára. Kollégáink örömmel adnak Önnek ajánlatot Kínai vasúti LCL és FCL érdeklődésük esetén.