Júniusban lényegében egyik hétről a másikra brutálisan megugrott a konténerek bérleti díja, és nagyon úgy tűnik, hogy nem várható hasonlóan váratlan árcsökkenés. A szakértők azt ajánlják a megrendelőknek és a szállítmányozóknak, hogy vegyék elő vészhelyzeti forgatókönyveiket.
A világ távoli pontjain gyártóbázisokat fenntartó nagyvállalatokat az elmúlt hetekben frusztrálta a szállítási piacon történt hirtelen változás – derült ki a CNBC riportjából. Nate Herman, az American Apparel and Footwear Association ruházati szakmai szövetség elnökhelyettese drámai fordulatról számolt be.
Álmosan csordogáltak az üzletek a piacon májusban, a kereslet alacsony volt, a konténerbérlések 48 százalékkal elmaradtak a korábbitól. Eközben a rendelkezésre álló teherhajó-kapacitás, 2,6 százalékkal nőtt.
Előző cikkeink a témában:
Magukra találtak a mai világ kalózai is, akik kicsit sem viccesek
A szállítás szempontjából egyre sötétebbnek látszik a vörös-tengeri válság
Az a helyzet, hogy nyerésre állnak a terroristák a Vörös-tengeren
Az 1970-es évekbe lökheti vissza Európát a vörös-tengeri szállítási válság
Egyszer csak egy hét alatt 140 százalékkal ugrottak meg a tarifák olyan üzletek nyomán, amelyeknek néhány hete nyomuk sem volt.
A Vörös-tenger felől eltelt, Afrika megkerülésére kényszerült szállítások minden rendelkezésre álló kapacitást felszívtak – mondta Lars Jensen, a Partner of Vespucci Maritime tengeri szállítási tanácsadó vállalat vezérigazgatója a Seadtrade-Maritime hírportálnak. Szerinte nem kétséges, hogy egy újabb válságban élünk, amely alapvetően a konténerszállító hajók kikötői feltorlódására vezethető vissza.
Járványhelyzet járvány nélkül
Azzal, hogy egyes hajók akár egy hetet rostokolnak a kikötőkbe jutás előtt és a mediterrán térség nyugati részén jelentős torlódások alakultak ki, a koronavírus-járvány idejére emlékeztető helyzet felé tartunk. Akkor a szállítási kapacitások 14 százalékát nyelték el a tengeri dugók.
Ezt megfejeli egy keresleti boom a korán indult karácsonyi árufeltöltési szezon miatt. Ez azzal jár, hogy egy új árumennyiség törekszik az ellátási láncba, miközben az már amúgy is kapacitáshiánnyal küszködik. Az eredmény a konténerbérleti tarifák olyan szintre emelkedése lehet, amilyet a covid idején tapasztaltak a megrendelők.
A CNBC idézi a Sea-Intelligence tanácsadó cég becslését, amely szerint a spot konténerdíj 18,9 ezer dollár/FFE-re mehet fel a Sanghaj–Rotterdam útvonalon és 21,6 ezer dollárra a Sanghaj–Genoa relációban a Kína–Európa irányban. Visszafelé a Rotterdam–Sanghaj útvonalon 21,2 ezer dolláros ár alakulhat ki.
A spot árak továbbra is nőni fognak, amíg lesznek olyan megbízók, amelyek hajlandók megfizetni az árujuk utazásának költségeit – mondta Alan Murphy, a Sea-Intelligence vezérigazgatója. Ez azt jelenti, hogy bár nem valószínű, hogy átlépik a pandémia alatt elért szintjüket, ám ezt nem lehet kizárni. Az Ázsia és az USA közti szállítások díja elérheti a konténerenkénti 30 ezer dollárt, mint a covid idején.
Visszatér a letudottnak vélt infláció
A világgazdaság a hullámzó infláció új világában találhatja magát – mondta Peter Boockar, a Bleakley Financial Group pénzügyi szolgáltató vállalat befektetésekért felelős vezetője. Hiába lát most az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a dezinflációra utaló jeleket, a tengeri és a légi szállítási költségek megugrása szembe megy az infláció csökkenésével.
Az árváltozásokat követő indexek alakulását szóban megerősítik a fuvarozó cégek szakemberei is – mondta Paul Brashier, a globális beszállítói láncokat üzemeltető ITS Logistics elnökhelyettese. A konténer- és hajókapacitás-hiány arra késztette a megrendelőket, hogy a spot piacon keressenek maguknak szállítóeszközt, ami megdobta az árakat.
A covid utáni időszak óta nem tapasztalt szintet látunk – mondta a szakember. A kikötőkben kialakult zsúfoltságot fokozza, hogy ritka az olyan konténer, amelyben oda-vissza is utazik áru. Goetz Alebrand, a DHL Global Forwarding Americas első embere egy ijesztő jóslatra is vállalkozott. Szerinte a következő kínai holdújévi időszak (2025 februárja) előtt nem fog javulni a helyzet.
Rendeljenek minél előbb!
A Kína és az Egyesült Államok közti légi szállításban májusban 4,88 dollár/kilogrammos ár alakult ki, ami 43 százalékkal magasabb, mint 2023 májusában – derült ki Xeneta adatszolgáltató cég számaiból. A világszintű spot légi szállítási díjak kilenc százalékkal voltak magasabbak ugyanebben az összehasonlításban. Így kilogrammonként 2,58 dollárt kellett fizetni.
A Xeneta arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy 2024-ben két számjegyű mértékben növekedhet a levegőben elszállított áru mennyisége. Ez megfejelheti a 2023 és 2024 májusa között mért 12 százalékos bővülést. A legnagyobb megrendelők a technológiai vállalatok, illetve az olyan e-kereskedelmi óriások, mint a Temu és a Shein.
Ezek a cégek az év végi vásárlási időszakok közeledtével a nyár végétől növelhetik fuvarozási igényeiket, ami nem marad majd hatástalan az árakra. Niall van de Wouw, a Xeneta légi szállítással foglalkozó szakértője megjegyzi, hogy a teherhajókról a repülőgépekre átterelődött forgalom is szerepet játszik a légi szállítás drágulásában
Miután a világon szállított áru 98 százaléka útja egy részét tengeren teszi meg, ha csak 0,2 százaléknyi átterelődik innen, az tíz százalékkal több légi szállítási kapacitást igényel. Ezért egyetért azokkal, akik szerint a megrendelőknek nincs más lehetőségük, mint a szokásosnál hetekkel korábban elindítani szállítási projektjeiket.