Egymást követik a beszámolók olyan kínai vállalatokról, amelyek lehetetlen helyzetbe kerültek az előrehozott karácsonyi megrendelések miatt. Eközben a tengeri fuvarozókat a mentesítő hajók indítása teheli pluszköltségekkel. Az égbe szökött szállítási díjakat senki nem tudja teljesen áthárítani vásárlóira.
A Kína déli részén működő, egyebek mellett műfenyőfákat gyártó Golden Arts Gifts & Decor vállalat vezetősége mostanában kicsit sem fesztiváli hangulatban készül az év végére, amikor a cég termékeinek zömét el szokták adni – írta a Financial Times körképében (előfizetéses cikk).
A brit üzleti lap tudósítói annak jártak utána, hogyan hat a vörös-tengeri szállítási válság az év végi bevásárlási szezon áruözönét kiszolgáló vállalatokra. Richard Chan igazgató beszámolója szerint 2024 már biztosan az egyik legrosszabb év lesz vállalata két évtizedes történetében.
Cikkeink a témában:
Még nem jött el a fordulat, a gazdasági racionalitás a klímafrász háborújában
Két hónapja drágul a szállítás Ázsiából Európába
Egyik pillanatról a másikra visszatértek a covid idejére jellemző konténertarifák
Magukra találtak a mai világ kalózai is, akik kicsit sem viccesek
A szállítás szempontjából egyre sötétebbnek látszik a vörös-tengeri válság
A jemeni húszik teherhajók ellen indított rakéta- és dróntámadásai miatt lezárult a vörös-tengeri szállítási útvonal, ami hosszú kerülőútra kényszeríti a konténerszállító hajókat. Ez megdobta a költségeket, ám még ennél is nagyobb baj, hogy felborította a szállítás rendjét. Arra késztette a kínai áruk amerikai és európai megrendelőit, hogy hetekkel előrehozzák a karácsonyi szezon előtti bevásárlásaikat.
Ez a gyártóknál is nagy felfordulást okoz. Chan úgy látja, hogy az idei év nem a profitról fog szólni, hanem a túlélésről, aminek szerinte végső oka a vörös-tengeri válság.
A csillagos eget közelítik a szállítási díjak
A Golden Arts Gifts & Decor olyan óriásoknak is szállít, mint a Walmart. Termékeinek 80 százaléka az USA és Európa felé veszi az irányt, miután elkészült. A megnövekedett szállítási idő, és a határidők bizonytalansága miatt Chan cégének ügyfelei nem hetekkel, hanem a megszokottnál egy hónappal hozták előbbre vásárlásaikat.
Ennek a vállalatnak a helyzete manapság tipikus Kínában. A feldolgozóipari cégek küszködnek a lerövidült határidők betartásával, miután amerikai és európai vevőik aggódnak, hogy időben megérkezik-e a portéka, amit karácsonykor eladhatnak. És ez nem maradt hatástalan a szállítás költségeire sem.
Egy negyvenlábas konténer szállítási díja Ázsiából Észak-Európába rövid határidővel 6855 dollár volt június végén, ami több mint 110 százalékkal magasabb, mint két hónappal korábban és ötszöröse az egy évvel ezelőttinek – derült ki a Xeneta adatszolgáltató cég adataiból.
A vörös-tengeri válság elhúzódni látszik, semmi jele annak, mikor lehet vége, ezért az importőrök idegeit felőrölte a bizonytalanság – mondta Simon Heaney, a tengeri szállításokkal kapcsolatos tanácsadással foglalkozó Drewry vezető menedzsere.
Nulla-24-ben a hét minden napján megy a termelés
A Drewry európai ügyfeleinek 26, az egyesült államokbelieknek 19 százaléka mondta azt májusban egy körkérdésben, hogy előre akarja hozni megrendeléseit az őszi szezon előtt. Attól tartanak, hogy a szállítások zűrzavarai miatt áruhiány alakulhat ki a kritikus időszakban. Az idegességet főként az USA estén fokozza, hogy újabb büntetővámok bevezetésétől tartanak a cégek.
Ez is arra ösztönzi az exportőröket, hogy előrehozzák szállításaikat, hogy termékeiket még az új közterhek érvénybe lépése előtt elvámolják.
Michael Lu, a kínai Brothersbox vállalat, amely a Marks & Spencernek is szállít, arról számolt be, hogy 40 százalékkal fizet többet a tengeri fuvarokért, mint tavaly. Úgy látja, hogy ennek a plusz kiadásnak csak egy részét lehet majd áthárítani a vásárlókra. Cége immáron heti hét napon át termel, hogy ki tudja szolgálni nyugati megrendelőit.
Danny Lau, a hongkongi kis- és középvállalkozások szövetségének tiszteletbeli elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy a túlórák bére a szárazföldi Kínában másfél-kétszerese lehet a normál órabérnek. Szerinte meglepő lenne, ha a vállalatok idén nyereséget érnének el.
Áruhiány alakulhat ki Európában is
Anny Cheung, a hongkongi Wah Lung Toys játékgyártó igazgatója úgy látja, hogy a szállítási nehézségek jó eséllyel magas árakhoz és áruhiányhoz vezethetnek az idei év végi időszakban az USA-ban és Európában.
A fuvarozók sincsenek jobb helyzetben, mint a gyártók. Plusz kiadást okoz nekik, hogy a szokásosnál több hajót kell indítaniuk járataikon, amelyek üzemeltetési költségei a hosszabb útvonal miatt egyébként is megemelkedtek. A legnagyobb konténerszállító hajótársaságok sem számítanak idén zsíros profitra.
Bevételeiket csökkenti, hogy legtöbb ügyfelükkel hosszú távú megállapodások alapján számolnak el. Egyes cégek igyekeznek felmondani ezeket a megállapodásokat, hogy kihasználják a magas pillanatnyi árakat – árulták le a brit üzleti lapnak az ügyhöz közel álló források.
A Golden Arts Gifts & Decor igazgatója elárulta, hogy cégének hitelt kellett felvennie új gépek beszerzésére és csökkentenie kellett a gyártási időket. Olyankor kell keresniük az amerikai és az európai vásárlók kegyeit, amikor azok a geopolitikai izmozás miatt Kínán kívüli beszállítók után néznek. „Olyan bonyolulttá váltak a dolgok” – fakadt ki Richard Chan.
A logMASter kapcsolódó szolgáltatásai
Vasúti gyűjtő szolgáltatásaink Kínából, rövid tranzitidőkkel!
Csak néhány raklap árura lenne szüksége a kínai beszállítójától, sürgősen?
Mi 18 nap alatt behozzuk gyűjtő küldeményét Kínából és vámkezelten házhoz szállítjuk Önnek!
Keresse kollégáinkat a sales@logmaster.hu email címen!