Kitart a bizonytalanság a világ legfontosabb szállítási útvonalain, különösen az Ázsia és Európa közti forgalomban. Ki kell használni az idei lehetőségeket, mert a világ feldolgozóiparának lassulása nem sok jót ígér.
A világgazdaság feldogozóipari beszerzőimenedzser-indexének (PMI) értéke az augusztusi 49,1 pontról szeptemberben 48,8 pontra csökkent – derült ki a tajvani Dimerco szállítmányozó vállalat globális áttekintéséből. Az hagyján, hogy a mutató 50 pont alatti értéke az ágazat lassulását mutatja. A nagyobb gond, hogy az index értéke idén először került tavalyi értéke alá.
A szolgáltatások egyelőre tartják magukat. Ennek köszönhetően a két gazdasági ágat együtt mérő kompozit PMI értéke az augusztusi 52,8 pontról csak 52 pontra esett vissza szeptemberben. Ezzel együtt a mutató azt jelzi, hogy a világkereslet gyengül, a kereskedelmi forgalom lassul. A feltörekvő piacok különösen betegeskedve közelednek az év végéhez.
Az előrejelzések konszenzusa szerint a világgazdaság éves GDP-növekedése 2024 utolsó negyedében 2,5 százalék lehet. Ez elmarad a koronavírus-járványt megelőző egy évtized átlagos éves 3,1 százalékos bővülésétől.
A légi szállításban most van 2024 legerősebb időszaka
A hagyományos csúcsszezon a légi szállításban október közepén kezdődött a kínai arany hetet követően, ami a hónap első hetére esett. Az szállítási tarifák emelkedtek, részben az online kereskedők megrendelései miatt, részben az elektronikai termékek és kütyük év végi fuvarozásának elindulásával.
Az Ázsián belüli légi járatok ritkábbá váltak, mert a fuvarozók átirányították repülőgépeiket a hosszabb távú járatokra. Ezek ugyanis nagyobb árbevételt és profitot hoznak nekik. Várakozások szerint ebben a szállítási ágban november lesz 2024-ben az a hónap, amely a legnagyobb forgalmat hozza. Ez főként az Európába és az USA-ba irányuló fuvaroknak köszönhető.
A tengeri szállításnak jót tett, hogy elmaradt az USA keleti parti kikötőiben beígért nagy sztrájk. Pontosabban januárig felfüggesztették a munkabeszüntetést, amikor visszatérnek a bérekre és a kikötői automatizálási projektekre, amiket a szakszervezetek tagjaik első számú közellenségének tartanak. Az új helyzetben eltűnt a nyugati és a keleti parti szállítási tarifák közti ezer dollár/FEU-s felár.
Vasúton még érkezik Európába kínai áru karácsony előtt
A Kína–Európa vasúti szállítási útvonalakon gondot okoz a kazahsztáni vasúttársaság bejelentése, miszerint az országot átszelő vonalszakaszon zajló karbantartási munkák elhúzódnak 2024 végéig. Ez forgalomlassítással és súlykorlátozással jár. Emellett a kazah–kínai határon kialakult rossz időjárás okozott gondokat.
Ezek a problémák nagyjából 5-15 napos késéseket okoznak a kazah tranzitban. Az ettől észak felé vezető vágányokon stabilak a szállítási feltételek, bár a rendelkezésre álló kapacitás kissé feszes. Tanácsos két héttel előre lefoglalni a helyeket. A Duisburgba tartó szerelvények 22-24, a Milánóba indulók 28 nap alatt teszik meg a hosszú utat Kínából. További nehézségeket okozhatnak az orosz szankciók, mert a vasúton szállított termékek egy részét az orosz hatóságok nem engedik át, elkobozzák.
Kollégáink pontos információkat tudnak nyújtani a kínai vasúti fuvarozással kapcsolatosan és örömmel várják megbízásaikat.
Az Ázsia–Európa tengeri szállításban a korlátozott kapacitások miatt a november tarifaemelkedést hozhat. Az év végi csúcsidőszak a Dimerco elemzése szerint is korábban érkezik, mivel az Afrika megkerülésére kényszerülő teherhajók hosszabb ideig teszik meg az utat a két kontinens között.