A vállalatok egy része láthatóan úgy döntött, hogy az Oroszországgal szemben érvényben lévő korlátozások ellenére megkockáztatja az áruszállítást Szibérián keresztül az európai piacokra – derül ki a kínai állami tulajdonú China Global Television Network internetes portálján megjelent beszámolóból.
A Kínából Európába irányuló vasúti szállítmányok mennyisége a kínai állami vasút jelentése szerint rekordot döntött májusban. A járatok száma elérte az 1724-et, ami 14 százalékkal haladja meg a 2023 májusában – még bőven a vörös-tengeri útvonalat lezáró válság előtt – lebonyolított fuvarok számát.
A szállított mennyiség 196 ezer TEU volt, ami 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Súlyban mérve a teljesítmény 337 millió tonna áru elszállítása, mi 2,8 százalékkal haladja meg a 2023-as mennyiséget.
A vasúttársaság beszámolója szerint ilyen nagy havi forgalomra még nem volt példa azóta, hogy kiépült a Kínát és Európát síneken összekapcsoló összeköttetés.
Az év eleje óta a China Railway felgyorsította azoknak a vasúti logisztikai központoknak az építését, amelyektől a forgalom további növekedését várják. Fejlesztik a technikai infrastrukturális hátteret is. Így a szolgáltatás fuvarozási és szállítmányozási, valamint technológiai háttere is magasabb szintre léphet.
Hasonló képet mutatnak az év első harmadáról rendelkezésre álló adatok. A Kína–Európa vasúti útvonalat 6184 szerelvény tette meg január és április között. Ezek 675 ezer TEU árut szállítottak. Az előbbi adat 11, az utóbbi 10 százalékkal több a 2023. január–áprilisi forgalomnál.
Ebben az időszakban hetente öt menetrendszerűen közlekedő járat indult Hszian és a németországi Duisburg, illetve Csengtu és a lengyelországi Łódź között. Ez a bővülés (további 16 tengerentúli célpontot is figyelembe véve) megerősítette a Kína és Európa közötti vasúti összeköttetést, kiszolgálva a megrendelők sokszínű igényeit – állapította meg lelkesen a kínai hírportál.
Ráadásul a tranzitidő Duisburg felé rövidebb, mint Budapest irányába. Miközben sokat beszélnek Németországban szankciókról, az orosz tranzit elkerüléséről, egyfajta politikai „megfelelőségről” ún. compliance-ről, úgy tűnik, hogy a gazdaság egyre kevésbé reagál a politikai elvárásokra és igyekszik a saját profitérdekeinek megfelelően viselkedni.
Társaságunk számára biztos kapacitás érhető el a Kínából Európába vezető vasútvonalakon az Ön árui számára. Kollégáink örömmel adnak Önnek ajánlatot Kínai vasúti LCL és FCL érdeklődésük esetén.