A geostratégiai játszmák részévé válnak a világ konténerhajó-kikötői (2. rész)

Az elmúlt évszázadokban a világ legnagyobb hajózási központjainak birtoklása segítette a birodalmak terjeszkedését, az ellenőrzésükét folyó rivalizálás háborúkhoz vezetett, miközben a rajtuk keresztül folyó kereskedelem a meggazdagodás vagy legalábbis a jómódú élet megteremtésének egyik forrása volt.

A világ kikötőin áramlik át a tengeri kereskedelem, ami az évi 25 ezer milliárd dollár értékű világkereskedelem 80 százalékát adja. A tengeri kikötők jelentős változáson mennek át a digitális technológiák, az automatizáció és a zöldenergia megjelenése miatt. Becslések szerint a következő tíz évben évente átlag 200 milliárd eurót fognak költeni tulajdonosaik a fejlesztésükre.

Cikkünk első részében a kínai Sencsen városa mellett épült autóexport-terminált, a tervezett Vadhvan kikötőt, az indiai feldolgozóipari expanzió jövendő kiindulópontját és a Szingapúrban épülő robotizált kikötőt mutattuk be a Bloomberg cikke alapján. A hírügynökség összefoglalója azt fürkészi, milyen geostratégiai célokat tükröznek a kikötőfejlesztések.

Los Angeles: kizöldül az öböl, ha a politikusok nem cseszik el

A dél-kaliforniai San Pedro-öbölnek van egy terve térségének karbonmentesítésére. Ezt meg is valósíthatják, ha a politikusok nem tenyerelnek bele.

Az elképzelés szerint a szomszédos Los Angeles és Long Beach dokkjai 2030-ig átállítják targoncáikat, vontatóikat és daruikat nulla kibocsátású működésre. Ha az állam nem vonja vissza támogatását, 23 ezer kikötői konténerszállító jármű (drayage) állhat át elektromos vagy hidrogén meghajtásra 2035-ig.

A Los Angeles-i kikötő eddig 300 millió dollárt költött karbonmentesítésre. Ehhez saját tőkéje mellé szövetségi és helyi állami támogatásokat vont be. A Port of Long Beach és partnerei már 800 millió dollár befektetésénél tartanak és további kétmilliárdra lenne szükségük 2030-ig. A terv bírálói szerint a siker nem jöhet össze, hiszen például az elektromos járművek mellé nem épült ki az akkutöltő infrastruktúra.

A változások mellett elkötelezett kikötőtulajdonosok azonban nem adják fel. Kísérleteznek hidrogénnel üzemelő daruval, propán meghajtású rakodókkal (ennek a gáznak létezik nulla karbonszaldójú, zöld változata is) és megjelentek a kikötőkben az akkumulátortöltő pontok.

Chancay: Peru felkerülhet a világ térképére

Peru a világ elfeledett országai közé tartozik, ám novemberben átadják az álmos kis Chancay halászfalu mellett 1,3 milliárd dollárból felépített kikötőt. A kínai Cosco Shipping tulajdonában lévő létesítmény lesz Dél-Amerika csendes-óceáni partján az első olyan kikötő, amelyben a 24 ezer konténer szállítására alkalmas hajók is kiköthetnek teljes terheléssel.

A létesítményt esélyt ad a perui szállítóknak, hogy romlandó áruik, elsősorban gyümölcseik időben elérjék az ázsiai vásárlókat. Ezeket jelenleg főként Mexikóba és az Egyesült Államokba szállítják. Mélyhűtve eljuthatnak Európába is. A kikötő legalább tíz nappal rövidíti le az Ázsia–Dél-Amerika hajóutat.

A terminál kínai tulajdonosa az első teljes évben 700 ezer konténer rakodásával számol. Tervei szerint 3,5 milliárd dollár befektetésével bővítenék a létesítményt, ha beváltaná a hozzá fűzött reményeket.

Szomáliföld: egymás mellett sorakoznak a kérők

Az Ádeni-öböl afrikai partján fekvő Szomáliföldet szívesen keblére ölelnék az Öböl menti arab államok, Kína, az USA és a szomszédos afrikai országok. A Szomáliából 1991-ben kivált, de senki által el nem ismert ország partjáról éppen úgy eljuthat egy kecskékből és tevékből álló szállítmány Szaúd-Arábiába – az Egyesült Arab Emírséghez tartozó logisztikai cég menedzselésében –, mint ahogy katonai repülők szállhatnak fel az ott lévő kínai légibázisról.

Az ország geostratégiai jelentőségét az Egyesült Államok sem hagyja figyelmen kívül. A washingtoni védelmi minisztérium tisztviselői kilencszer jártak a tengerparti Berbera városában, amely messze van a kínai légitámaszponttól, viszont elég közel Dzsibutihoz, ahol amerikai légibázis van. Szomáliföld jelentősége a vörös-tengeri válság miatt jelentősen nőtt.

Antwerpen: hadat üzentek a fosszilis energiahordozóknak

Az antwerpeni kikötő és a környékén lévő 1400 nehézipari vállalat eurómilliárdokat költ arra, hogy teljesen kiiktassa tevékenységéből a fosszilis energiahordozókat. Például a Dubai DP World tulajdonában lévő konténerterminál elektromos meghajtásra állítja át a síneken futó konténerszállító járműveket, és teljesen automatizálja a működésüket.

A vevők manapság elvárják, hogy az árujuk teljesen zöld kapun érkezzen Európába – mondta ezzel kapcsolatban Nawaf Abdulla, a DP World vezérigazgatója.

Antwerpen arra törekszik, hogy a zöldhidrogén vezető importterminálja legyen Európában. Ennek szellemében 250 millió eurós szerződést kötöttek namíbiai szállítókkal. A belga kormány nemrégiben jelölte ki a Fuxys vállalatot arra, hogy kiépítse az Antwerpen és Brugge közti hidrogénvezetéket. Az egész országban összesen ezer kilométer föld alatti hidrogén-csőhálózatot terveznek lefektetni

Gdynia: kaszálnak a lengyelek az oroszok elbaltázott háborúján

A Gdynia kikötőjét nemrégiben szabotázstámadás érte. Ez bizonyítja a legjobban, milyen jelentősége lett a lengyelországi kikötővárosnak van a NATO kelet-európai kapujaként. Oroszország 2022-ben indult ukrajnai agressziója nyomán az Egyesült Államok és a NATO használja a kikötőt az ukrán hadseregnek szánt fegyverszállítmányok átrakópontjaként.

Nem messze ettől a területtől a hongkongi CK Hutchison Holdings konténerterminálja található. A közel húszhektáros létesítmény 600 méteres dokkal rendelkezik és csak egy 270 méter széles csatorna választja el a jelenleg hadikikötőként üzemelő Baltic Container Terminaltól.

Nem véletlen, hogy a varsói amerikai nagykövet, Mark Brzezinski a diplomácia sajátos nyelvén jelzete a lengyel parlamentnek, hogy Lengyelországnak meg kellene szabadulnia a „nem átlátható befektetésektől az ország kritikus infrastruktúrájában”.

Hogy, hogy nem a varsói vezetés azt fontolgatja, hogy a gdyniai kínai létesítményt a „kritikus infrastruktúra” részének nyilvánítja. Ennek nyomán tulajdonosainak be kellene számolniuk arról, mi folyik ott és együtt kellene működniük a kormánnyal biztonsági kérdésekben. Az ezzel kapcsolatos jogszabály már készül.


A logMASter kapcsolódó szolgáltatásai

Vasúti gyűjtő szolgáltatásaink Kínából, rövid tranzitidőkkel!

Csak néhány raklap árura lenne szüksége a kínai beszállítójától, sürgősen?
Mi 18 nap alatt behozzuk gyűjtő küldeményét Kínából és vámkezelten házhoz szállítjuk Önnek!

Keresse kollégáinkat a sales@logmaster.hu email címen!